2010. december 30., csütörtök

Tüdér-királylányos tavaszváró...

Nem tehetek róla , de én már annyira várom a tavaszt, hogy december ide vagy oda én nem bírtam magammal.
Jó persze tudom kissé elvetettem a sulykot, és talán ennyire nem is akartam , de hát késő bánat eb gondolat!
Szóval úgy esett hogy ebben az évben számtalan számomra kedves tortát készíthettem.
Mindegyiknek meg is van a maga kis története , amiből egy darabkát meg is őrzök a lelkemben.
Számtalan elképzelésem válthattam valóra, és nem kis örömöt jelentett számomra az ünnepeltek öröme sem!
Azonban úgy alakult hogy az én pöttömkéim születésnapja, és annak ünneplése,idén el tolódni látszott, és sejtésem sem volt hogyan, mikor, és főleg mikorra süssek.Már kezdtem kétségbe esni hogy nem lesz tortájuk.
Aztán hirtelen, de nagyon hirtelen eldőlt hogy mikor ,és akkor nem is volt megállás..
Én hajnalig a konyhában dekkolva mókolgattam össze lánykáim tortáját.
Kisütöttem a lapokat,fondant csináltam, sárgát, és zöldet. Megcsináltam két féle krémet, egy gesztenyéset a fullos verziót saját kreálmány!!
És egy csoki krémet, amit megint kicsit újra gondoltam...
Aztán gyors bevontam fondannal, szegénykém az is vagy két órát ha pihent!
(Persze reggel láttam hogy Hú de sárgára sikeredett az éjszakai fény mellett, nem volt ilyen)
Na de épp akkor mindegy is volt, csak egy valami járt a fejemben ...hogy nekik is jár egy szép meglepi torta!!! Ennek késznek kell lenni , és szépnek is lehetőség szerint!
Tehát míg láttam , bár már csak pislogva de csináltam.
Aztán reggel kocsiba be.....
torta az ölembe gondosan le takarva, hogy a lányok ne lássák..
Párom leszabályozva, éles kanyart nem veszünk be hirtelen, bukkanókat elkerüljük!!!
Ó és hát ez nem is táv, csak 130 km!!!
Csak egy egészen cseppet zsibbadtam be..de átértünk egyben! Meg mi is:)
Szóval újra félre sompolyogtam és befejeztem a tortát , főleg a tündérkirálylány volt időigényes. Valahogy ez még nem megy úgy mint kellene, pedig valami szépet szerettem volna!
Választásom azért erre esett, mert a lányok nemrég kezdték a szerepjátékokat, teljesen maguktól, vagy talán a sok mese hatására, de szélvészként suhannak a szobába egymás után
...most királylány vagyok,.... most tündér vagyok,   kiáltásokkal!!
Szóval jött az inspiráció, jött a torta, volt nagy öröm!!!
És az íze!!!
Nem fényezem magam, de én általában mindig belekötök a saját munkámba, és persze mindig megállapítom mit fogok máskor másként csinálni, de ez most úgy volt jó ahogy volt!
Legalábbis belülről:)

Briós

Olyan sok oldalon találkoztam már ezzel a rózsa csodával hogy kedvet kaptam.
Saját jól bevált kis receptemet hoztam , és azt hiszem meg is hagyom hozzá, mert nagyon jól sikerült.
Bár kicsit túl kelt, de az ízén ez nem ront:)

A lányok is rendkívül élvezték, a kisebbeket ők csinálták. Na jó persze én raktam össze de a szirmokat ők formázták. És három évesen nem is rossz teljesítmény!
Nagyon büszke vagyok rájuk!!!!

Hozzávalók:

50 dkg liszt
1 csomag vaniliás cukor
5 dkg vaj v.  margarin
5 dkg cukor
3 dkg élesztő
2,5 dl tej
3 db tojássárgája
egy csipet só
 
Elkészítés:
Egy deci tejet mikróban felforrósítunk, elkeverjük benne a cukrot, majd hozzáöntjük a többi tejet (1,5 dl)
S ebben a langyos tejecskében felfuttatjuk az élesztőnket.

A lisztet megsózzuk majd egy mélyedést készítünk , beleöntjük a vaniliás cukrot, a  felfuttatott élesztőt, az olvasztott margarint, és a tojásokat..és bedagasztjuk.

Pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk, és az összeillesztéseknél folyamatosan vajazzuk, a végén tojássárgájával  lekenjük , és kristálycukorral megszórjuk.
20-25 perc alatt kivajazott muffin sütőben készre sütjük!

2010. december 29., szerda

Karamellás szelet

Ezt a finomságot édességtől hoztam..
Nem sok időt igényelt az elkészítése, de egy napig hűtőbe kellett tartani, és ez nagyon hosszú idő nálunk!
De igazán megérte!
Az íze a régi gyerekkoromat idézte..olyan mint a Leó jégkrém volt!


Az alaphoz:
  • 25 dkg szögletes háztartási keksz
Az áztatáshoz:
  • 1,5 dl tej
  • 2 ek cukor
  • fél dl rum/ fél dl kávé
A krémhez:
  • 3 cs főzős karamell ízű pudingpor
  • 1 l tej
  • 0,5 l Hulala
  • 4 db nagy sport szelet
 Elkészítés:
  1. A háztartási kekszet édesített tej és kávé vagy rum (rumaroma) keverékében beáztatjuk, ügyelve, hogy ne ázzon szét!
  2. Majd egy közepes méretű, magas falú tepsit kirakunk vele úgy, hogy mindenhol fedje a tepsi alját.
  3. A karamellás pudingport kevés hideg tejben elkeverjük, ízesítjük cukorral, és a többi tejben felfőzzük, hogy jó sűrű legyen, és még forrón a kekszre öntjük.
  4. A  fél l Hulalát habbá verjük, és a 3/4 részét a karamellpuding tetejére tesszük, ha már kihűlt a pudingkrém.
  5. A maradék Hulalába beletesszük a Sport szeleteket felolvasztva. (A csokit mikróban olvaszthatjuk fel, de figyeljünk, kevés idő kell neki, mert karamellizálódik.) Ez kerül a tetejére.
  6. Hűtőbe tesszük, másnap fogyasztható.

Felhő szelet

Párom kedvenc sütije!!!
De nem bánom hogy sűrűn kell legyártanom , mert egyszerű elkészíteni, és bevallom én sem tudok neki ellenállni.
Hozom a receptet is :

Hozzávalók a tésztához:
 
  • 25 dkg liszt
  • 10 dkg porcukor
  • 1 tojás
  • 1 tojássárgája
  • 1 ek rum
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 5 dkg margarin
  • 1 ek méz
Krémhez:
  • 1 l tej
  • 2 ek liszt
  • 2 cs vaníliás pudingpor
  • 3 tojássárgája
  • 20 dkg margarin
  • 15 dkg cukor
  • 2 cs vaníliás cukor
  • fél l lehűtött Hulala tejszín
Elkészítés:
  1. A tészta hozzávalóit  összedolgozzuk, két részre osztjuk, vékonyra kinyújtjuk, majd lisztezett tepsi hátán két lapot  sütünk belőle.
  2. Rövid ideig, kb 3-4 percig, és kb. 200 fokon sütjük. (Forrón szinte nyersnek tűnik annyira puha, kihűlve azonban keménnyé válik) A felső lapot előre felkockázzuk.még melegen!!!
  3. A krémhez,először a lisztet a pudingporral összekeverjük, hozzáadjuk a tojássárgákat, és apránként  hozzá öntjük  a tejet, óvatosan hogy ne legyen csomós. Ezután tűzön sűrűre főzzük, majd kihűtjük.
  4. Amíg hűl a krémünk, a margarint habosra keverjük a cukorral és a vaníliás cukorral. Ha kihűlt a pudingos krémünk, összekeverjük a cukros margarinnal.
  5. Az előre lehűtött Hulala tejszínt kemény habbá verjük.
  6. Az alsó tésztalapot kicsi rummal meglocsoljuk, majd rákenjük a  krémet, erre a kemény Hulala habot. (A krémeket szépen,  simítsuk el.) Az előre felkockázott tésztalapokat rátesszük a tetejére és porcukorral meghintjük.
  7. Egy éjszakát hűtőben pihentetjük!
          Majd másnap a kockák mentén felszeljük!

2010. december 15., szerda

Kalóriamentes szaloncukor

Alkalmanként leülök varrni, és akkor általában  napokig nem bírom abbahagyni.
 Pedig ez az a tevékenység amire általában kifejezetten sajnálom az időt, de azért a végeredmény mindig kárpótol.
 A mostani apropója a varrásnak két táska elkészítése a lányok szülinapjára.
Olyan amolyan nagylányos típusu, mert hát ugye már három évesek. Kész nők!
Szóval el is kezdtem..de közben ihletet kaptam és gondoltam ha már édesség is kell...hát üsse kavics!!

S elkészültek a szaloncukorkáim a fára:)

Azért a táskák is folyamatban vannak..majd hozom azt is ha készen lesznek!
Addig is mindenkinek békés nyugalmas meghitt készülődést az ünnepekre!

2010. december 4., szombat

Mikulásra várva!

Jó jó tudom hogy nagyon macerás, és pár darab muffinra pazarolni ennyi időt!!!
De az én lánykáim amennyit ezzel elbíbelődtek, az hihetetlen volt, és minden időt megért!
Meg is beszéltük, hogy teljesen kizárt hogy minket kihagyna a mikulás..
amikor mi így várjuk!!!!


Hozzávalók:
2 db tojás, 
3 dl tej,
16 dkg vaj,
 40 dkg rétesliszt, 
2 kk sütőpor,
 1 csomag vaniliás cukor,  
5 ek porcukor,
 10 dkg fehércsokoládé.
   A tojásokat a tejjel simára keverjük, az olvasztott vajat hozzáöntjük,
A liszet, sütőport, a vaniliás cukrot, a porcukrot, összekeverjük egy tálban, és  lassanként hozzáadagoljuk  a tejjel elkevert tojásokhoz.
Utolsó mozzanatként beleszorjuk az apróra feldarabolt fehércsokit, és kiolajozott  muffinsütőbe kanalazzuk.
  Díszítés:
egy kevéske piros, és rózsaszín fondant, 
2 dl tejszínhab
10 dkg fehércsoki.
A csokit mikróban felolvasztjuk , 3 ek tejszínnel simára keverjük, majd a többi tejszínnel felverjük.
Tetszés szerint dekoráljuk!

2010. december 2., csütörtök

Fondant készítés

Torták bevonására használjuk. Ez egy marcipánt helyettesítő, költségkímélő massza, jól formázható akár a gyurma. Figurák készítésére is kiválóan alkalmas.
Aki esetleg nem ismeri ,ennek egy képlékenyebb változata a mignon sütiken bevonatként mázként biztosan ráismer.Végül is egy cukor máz. Jelen esetben massza.
Összetevők:

60-80 dkg porcukor
9 gramm zselatin
70 ml víz
2 ek méz
50 gramm margarin
2 tk mandula aroma
2 ek étkezési keményítő

A porcukrot minden esetben átszitáljuk! Ettől válik finom jól kidolgozható anyaggá. Már vásárlásnál figyeljünk oda mert kevés kristály nélküli  porcukrot árulnak, az pedig nagyon lerontja a fondant minőségét. Nekem a  sweet family vált be.
Akkor kezdjük is fázisonként...
                                            Szóval a porcukrot átszitáljuk..
Majd kb 40 dekát hagyunk a tálban, a többit félre tesszük egy másik edénybe .
A tál közepébe készítünk kanállal egy mélyedést, s közben hozzádobjuk a két ek keményítőt. Ide kerül majd a forró zselatinos keverék..
              Gőz felett a zselatint  és a vizet összefőzzük, hozzáadjuk a feldarabolt margarint és a mézet.
Ráöntjük  porcukorra , a mélyedésünkbe, majd egyneművé keverjük...
Ekkor szoktam hozzáadni a mandulaaromát,és az ételfestéket, főleg a por állagú festékeket, vagy kakaóport, mert utólag kiszárítja és törni fog. A zselé, gél, vagy paszta állagú festékekkel utólag is lehet színezni azok nem tesznek kárt benne.
 Lassan adagoljuk bele a porcukrot..














Amikor már nem tudjuk, kanállal, fakanállal keverni, kézzel dolgozzuk át a masszánkat.
Vigyázzunk ne legyen kemény mert sokat szilárdul a kötelező kis hűtős pihi során.
Csak addig porcukrozzuk, míg már nem ragad a kezünkhöz.








Kész is van..most megy a hűtöbe pihenni egy kicsit.
Minimum 1-2 órát, de lehetőleg már előző nap el kell készíteni.
Felhasználás előtt újra átdolgozzuk. Étkezési keményítő segítségével ..(mintha liszteznénk a tésztánk nyújtáskor) kinyújtjuk és bevonjuk vele a tortánkat.


Tipp:
A fondant akkor tapad szépen, légmentesen és göröngyök nélkül a tortára, ha előtte kívülről szépen egyenletesen krémmel (tejszínhabbal) elsimítjuk ,és lehetőség szerint hagyjuk dermedésig hűtőben pihenni.

A Fondant készítését Kiskuktától, és Krickytől  tanultam az ő oldalaikon sok szép munkát láthattok, és újabb
rejtelmeket tudhattok meg a fondant készítés fortélyairól.

Remélem kedvet kap az is aki eddig nem próbálta, mert nagyon szép klassz dolgokat lehet belőle készíteni, kicsik és nagyok örömére!!!