2011. március 13., vasárnap

Első autós, mercedes tortám...


Érdekesen indult ez a projektem .
Nagy várakozással, hatalmas nagy izgalommal, és most előszőr kissé félve álltam hozzá.
Nem árulok el nagy titkot, hogy itt a mi  köreinkben (blogosok) sem szokott túlzott újjongást kiváltani egy egy jármű torta , és azok akiknél körülnéztem a témában álltalában , hangos kijelentéssel élnek..miszerint egy jó ideig  még legalább nem  szeretnének effélét készíteni!
Szóval nem mondhatom hogy teljes nyugalommal vágtam bele, de aztán megtettem, és belevágtam, és faragtam, és faragtam....
Bár "félúton" még Petrám aki három éves, ránézett és nagy megelégedéssel közölte hogy de jó!!! Ott sétáltunk Domb!!!
Csodás dolog a gyermeki őszinteség!!!
Nem is kell jobb kritikus, rögtön éreztem hogy lesz még rajta mit faragni mire majd hasonlít is valamire!
Nem kicsit nehezítette a helyzetet, hogy fotókról kellett dolgoznom, mert az ünnepelt saját autóját kellett megvalósítanom, csakhogy az autó elejéről nem volt képem:(
Úgyhogy míg a torta a hűtőben pihent, mentem egy -két kört a parkolóban, és szerencsémre rábukkantam egy mercire!!! Óriási mázlim volt!!
Igaz kissé furcsán néztek rám , hogy mit kerülgetem a kocsit a parkolóban, de igyekeztem gyorsan körbe vizslatni a részleteket!
Aztán már kicsit nyugodtabban haladtam, a végén már Petrám is azt mondta hogy ez egy klassz autó:)
És hogy biztos nagyon jó volt a bácsi, aki kapja mert ilyent csak biztos az kaphat!!!
Összeségében, első nekifutásra örültem hogy így sikerült, de a festést azt nem tudtam szépen megvalósítani!
Próbáltam szárazon is de nem lett igazán ezüst csak szürke tőle.
Rendesen csíkos lett, ha van ötletetek vagy tanácsotok hogy hogyan lehet szépen ezüstöt ecsettel festeni... akkor várom az ötleteket!!!!

7 megjegyzés:

  1. Szuper jó lett! Ügyes vagy!Az ezüströl meg csak annyit,hogy énis vettem valami Wiltonos ezüst,arany és gyongyház port és egyáltalán nem fog se szárazon,se vízzel keverve se alkohollal,tehát úgy xar ahogy van.Sorry,de ez van.

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikus lett,nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  3. Szerintem nagyon szép lett!Gondold azt,hogy retrós,én biztos nagyon örülnék neki!!

    VálaszTörlés
  4. Köszi!
    Aranyosak vagytok! Tényleg kissé retrós a filling!!

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Bocsi, hogy eddig nem jeleztem, de láttam az autót. :)) Elsőnek szuper! A hibák csak arra ösztönöznek, hogy legközelebb még ügyesebb légy! Különben is csak a szakavatott szemek láthatják a csíkokat. Szerintem némelyik igazi autó sincs ilyen szép. Összességében gratulálok hozzá! Biztosan tetszett az ünnepeltnek és nagyon örült neki! :)

    VálaszTörlés
  6. Köszi Dia!
    Thanks:)
    Ez így is van! Az ösztönzés megvan..mindig jobbat és jobbat!!
    Legalábbis erre törekszünk!!!:)

    VálaszTörlés