2012. március 18., vasárnap

"Édes" kiskutyám

Sziasztok!

Megint sikerült jócskán lemaradnom a blogommal. Igazán sajnálom, de egyre  kevesebb időm jut rá.
Remélem nem lesz ez mindig így , és addig is igyekszem utolérni magam:)

Bizonyára tudjátok , hogy nemrég ismét megrendezésre került az online cukrászverseny.  Idén is nagyon vártam,s azt gondolom a tavalyi aranyérem után, túl sokat kattogtam is rajta!!
Volt is hozzá egy-két jónak tűnő ötletem , de nagyon nehezen állt össze a fejemben a végső elképzelés. S amikor ez mégis nagy nehezen megtörtént, elkezdtem valami teljesen mást készíteni a versenyre. Nem volt bennem semmi megérzés , vagy ihlet...pedig annyira vártam!!!

S aztán végül csak belevágtam abba a piskótába, és már nem volt megállás. Fogalmam sem volt hogy mi lesz a vége , de nekiláttam elkészíteni a kiskutyámat tortába öntve.
Igazából ez már egy régóta tervezett projekt volt , de mindenképp airbrush -t kívánt. Sajnos mivel sajnos, az nekem még mindig nincsen :(  így maradt az ecset készlet amit nemrég sikerült beszereznem a Lidl-ben!
Nagyon pozitívan álltam a dolgokhoz , bár bevallom sok mindent másképp csináltam volna utólag, és sokkal sokkal szívesebben csináltam volna ülő kutyát és nem fekvőt.
A végeredmény viszont ismét csak kárpótolt és feledtetett minden fáradságot.
Jelentem:  bronzérmes lettem!:)

Azért még meg kell osztanom veletek , hogy igyekeztem mindvégig nagyon egyedi lenni, és a saját fekvő kutyusom volt az én kis mintám , de amikor először megláttam hogy a versenyen hány kutyatorta szerepel az idén, majdnem rosszul lettem!!! Egyedire éppen nem sikerült az ötlet, de a modell mindenképp igen:) Aki egyébként most lett egyéves!
Boldog szülcsinapot Maya!!:)

22 megjegyzés:

  1. Most találtam rá a blogodra, csuda ügyes vagy! Először is gratulálok a bronzéremhez, a Kutyus torta egy remekmű! Szerintem ha 100 évig élnék, sem tudnám megcsinálni. Egy segítség kellene nékem...Tudnál segíteni abban, hogy hol tudok venni fekete marcipánt? Vagy színezéket hozzá? A fiamnak szeretnék tortát sütni és ahhoz kéne fekete marcipán. Előre is köszi, ha segítesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Én már régóta ismerem a blogodat, s tán ezer éve követem is:) Örülök hogy rám találtál, és köszönöm a dicséretet!
      Marcipán ügyben tudok segíteni. Írok privit!

      Törlés
  2. Gratulálok a helyezésedhez! A kiskutya majd' megszólal:)) Nagyon aranyos:)

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a kutyushoz! Ecsettel neki sem mernék állni!
    (Egyébként bevált ez az ecsetkészlet? Én is nézegettem...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi M@rti!

      Igen nagyon jó minőségű, és szépen lehet vele festeni:)

      Törlés
  4. de jó neked, hogy jutott a készletből! gratulálok a bronzéremhez!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszike!:) Te már lecsúsztál róla?:(
      Nekem nagyon bevált!
      Gondolom hamarosan lesz újra nekik!!

      Törlés
  5. Gratulálok az eredményhez és a tortához!
    Nagyon jól sikerült. Én állatfigurákat nem tudok formázni, az ilyesmi szerintem már szobrászat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Marisz!

      Egészen addig míg be nem fejeztem, úgy éreztem hogy túlságosan is túlvállaltam magam.
      Utólag már örülök hogy bevállaltam, de azért első nekifutásomra úgy nézett ki a fej mint valami szörny:) ezzel csak annyit akarok mondani, hogy nem minden tudás kérdése, csak próbálkozás és kitartás kell, de abból egy jó nagy adaggal!!!:)

      Törlés
  6. Gratulálok a bronzéremhez!
    Szerintem nagyon jól sikerült kutyuska lett.
    Egyáltalán nem lehet könnyű figurát faragni,szuperül megoldottad.
    Kerestem én is ecsetkészletet,de valószínüleg elkapkodták.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!
      Igen valószínű hogy nem lehetett belőle túl sok , ami most számomra előny is volt ...nem gondolkoztam túl sokáig így hogy vigyem-e? :)
      Nem gondoltam hogy ilyen jó minőségű!
      Rossz ecsetből pedig van már itthon épp elég:)

      Törlés
  7. Gratulálok, nagyon ügyes vagy! Nekem ez talán soha nem sikerülne! Mármint ilyen csodálatos tortákat készíteni... Ez a kutyus is csoda jópofa és nagyon szép!!! :)

    VálaszTörlés
  8. Köszi Gabi!
    Én is benéztem hozzád, és nagyon megéheztem:)
    Csuda klassz dolgokat alkotsz!!

    VálaszTörlés
  9. Szia! Játékba szeretnélek hívni! :)
    http://tucsokbogar.blogspot.com/2012/03/husveti-ajanlat.html

    VálaszTörlés
  10. Szia! :) Kérlek majd kukkants be a blogomba, van ott neked valami! :) Puszi!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon édes kutyus! Tücsök Bogárral együtt szeretnélek meghívni a Húsvéti menü ajánló "játékba". Nézz be hozzám a részletekért, ha még nem ismernéd!

    VálaszTörlés
  12. Gratulálok a csodás tortához, a helyezéshez és a gyönyörű blogodhoz! Örülök, hogy idetaláltam azáltal, hogy bizalmat szavaztál az én oldalamnak. Köszönöm és még egyszer gratula! :-)))

    VálaszTörlés
  13. Szia!
    Kérlek nézz be hozzám van Neked ott valami.

    VálaszTörlés