2012. március 30., péntek
2012. március 21., szerda
2012. március 18., vasárnap
"Édes" kiskutyám
Sziasztok!
Megint sikerült jócskán lemaradnom a blogommal. Igazán sajnálom, de egyre kevesebb időm jut rá.
Remélem nem lesz ez mindig így , és addig is igyekszem utolérni magam:)
Bizonyára tudjátok , hogy nemrég ismét megrendezésre került az online cukrászverseny. Idén is nagyon vártam,s azt gondolom a tavalyi aranyérem után, túl sokat kattogtam is rajta!!
Volt is hozzá egy-két jónak tűnő ötletem , de nagyon nehezen állt össze a fejemben a végső elképzelés. S amikor ez mégis nagy nehezen megtörtént, elkezdtem valami teljesen mást készíteni a versenyre. Nem volt bennem semmi megérzés , vagy ihlet...pedig annyira vártam!!!
S aztán végül csak belevágtam abba a piskótába, és már nem volt megállás. Fogalmam sem volt hogy mi lesz a vége , de nekiláttam elkészíteni a kiskutyámat tortába öntve.
Igazából ez már egy régóta tervezett projekt volt , de mindenképp airbrush -t kívánt. Sajnos mivel sajnos, az nekem még mindig nincsen :( így maradt az ecset készlet amit nemrég sikerült beszereznem a Lidl-ben!
Nagyon pozitívan álltam a dolgokhoz , bár bevallom sok mindent másképp csináltam volna utólag, és sokkal sokkal szívesebben csináltam volna ülő kutyát és nem fekvőt.
A végeredmény viszont ismét csak kárpótolt és feledtetett minden fáradságot.
Jelentem: bronzérmes lettem!:)
Azért még meg kell osztanom veletek , hogy igyekeztem mindvégig nagyon egyedi lenni, és a saját fekvő kutyusom volt az én kis mintám , de amikor először megláttam hogy a versenyen hány kutyatorta szerepel az idén, majdnem rosszul lettem!!! Egyedire éppen nem sikerült az ötlet, de a modell mindenképp igen:) Aki egyébként most lett egyéves!
Boldog szülcsinapot Maya!!:)

2012. február 14., kedd
2012. február 5., vasárnap
FCB torta
MIRA FCB tortája. Ennyi!
Gondoltam csak úgy felteszem ide a képet , és szépen sunnyogva megnyomom a közzététel gombot.
...és már itt sem vagyok.
(Ne méltatlankodj! Te is voltál már így. Most belelátok ám a "sötét":) lelketekbe, nem ér letagadni!)
Na persze ne vegyetek komolyan, senkit sem akarok megbántani, de tuti volt, van, vagy lesz, nektek is olyan tortátok ami nagyon távol áll tőletek. Stílusban, színben, akár eszmeiségben amit képvisel!
Nekem a focis torták ilyenek. Bár volt már párhoz szerencsém, és nem csinálom kevesebb lelkesedéssel mint bármely másikat, de a végén posztolni képtelen vagyok.Hisz mit is írhatnék hozzá!? Ha jól emlékszem az előző hármat is csak bepréseltem valamelyik előző posztomba,simán képként.:)
Most azonban úgy éreztem hogy ez a torta azért , megérdemel egy bejegyzést!
Mert Mira focirajongása annyira elszánt, és számomra egészen elképesztő, hogy annál csak én voltam ezúttal elszántabb, hogy én bizony ezt a címert, most meg fogom festeni!
A torta festésétől pedig mindig nagyon parázom, mert tudom hogy bármelyik pillanatban, ejthetek egyetlen olyan hibát, hogy mehet a kukába az egész munkám. Ezért általában mindig a járt utat választom. Viszont most hogy kivételesen idővel is jól álltam, mindenképpen véghez akartam vinni a tervem. És jelentem sikerült! Én legalábbis nagyon örültem magamnak, hogy háromórányi ecsetelés után kész lett a festés. :)
Remélem idővel gyorsabb és ügyesebb leszek ebben a műfajban is. Mindenesetre már az is fél siker, hogy már nem remeg a kezemben az ecset a torta felett!!

2012. január 31., kedd
Végre végre végre!!!
Sziasztok!
Újra itt vagyok nagy sokára! Tudom hogy sokan vártátok már hogy jelentkezem ezzel a poszttal , hisz páran be is lettetek avatva , a játék-nyeremény projektbe. Nagyon vártam már hogy kezemben tarthassam a megálmodott nyereményt, de ahhoz képest hogy több mint egy hónapja adtam le a rendelést, és háromnapos határidőt mondtak rá, pár napja kaptam meg.
Arról már inkább nem is beszélek, hogy először rossz címre küldték!
Ráadásul a minőségében is csalódtam kicsit. Szóval picit szomorú vagyok :(
De tovább már végképp nem húzom az időt ,szeretném ha legalább még januárban megkapná Gabi.
Az elmúlt időszak, egyébként sem az én időm, nem is nagyon értem, hogy szakadt rám az ég!
A tavalyi év záróakkordjaként sikerült egy borzalmatos arcüreggyulladást, megfejelnem egy jópofa kis szalmonellával. (Az év utolsó fáradt munkanapján, beültünk párommal egy közeli pizzériába, ahol egyet fizet, kettőt hány akció volt:)
Azt hiszem még most sem állok két lábbal a földön, mert valamelyik gyerkőc folyamatosan, illetve felváltva beteg , és én lassan bezakkanok a tehetetlenségbe, hisz valamikor dolgozni is kellene.
Még a lelkem is le van zsibbadva ettől a téli megkopott tájtól, elvesztem az összes életkedvem, és még tortázni sincs kedvem, pedig ideje lenne összekapni magam, hisz itt a verseny is amire annyira szeretnék valami klassz ötletet kreálni ,de egyenlőre nem jön az ihlet.
Na de ennyit rólam...
Most a játékról!!
Szóval az történt hogy az volt az elképzelésem hogy aki a játékom megnyeri annak készíttetek egy naptárat, aminek minden hónapjában egy egy kedvenc blogger egy-egy fényképe szerepel.
Nagyon örültem, mert mindenki nagyon aranyos volt , és segítőkész!!
A legtöbben még személyes üzenettel, idézettel is hozzájárultak a tervem sikerességéhez, hogy minél személyre szabottabb legyen.
Meg is mutizom..
A naptárban részvevő bloggerek:
Bitóné Szilvi, Bonbon mánia, Farkas Vilmos, M@rti, Tücsökbogár, Mummy, Kricky, Lengyel József, Gabi, Eszter, és jómagam:)
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a segítséget!!
Nagyon jó volt mindenkivel együtt munkálkodni, Gabi öröméért, akitől idéznék is egy sort miután kézhez kapta...
- Nagyon örülök, hogy örülök!!!... :)
Gabi! Én is nagyon örülök hogy sikerült örömöt okoznom!!!:)

2012. január 26., csütörtök
Ajándék doboz torta
Kedves munkatársam kért meg hogy készítsem el ,örök fiatal anyukája 18. születésnapi tortáját.
Bevallom nagyon furi érzés volt , hiszen minden tortámat igyekszem személyre szabni, kor, érdeklődés, stílus,és nem szerint, de hogy rózsaszínben és mintha 18 lenne elkészíteni???
Nem volt túl letisztult a fejemben a feladat.
Kicsit összemosódottnak éreztem magamban a babarózsaszínt, és a 18 éves lányt, és az eleganciával próbáltam belecsempészni a felnőtt nőt is:)
Persze arról fogalmam sincs hogy lelkem viharaiból, egy külső szemlélő mit vesz észre egy tortába öntve!?

A torta egy általam újított Feketeerdő volt, és hozom hozzá a receptet is:
9 tojásból piskótát sütünk...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)